Érdekes cikkek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tovább drukkolhatunk a negyed döntőknél

 

Ki gondolta volta még néhány héttel ezelőtt, hogy a negyeddöntők idején Hollandia lép pályára Argentína ellen és a német csapat a brazil játékosokkal mérheti össze tudását?!

De hogyan is jutottunk el ide?

Június 12-én, 22 órakor léptek pályára Brazília és Hollandia játékosai, majd pedig őket követték Mexikó és Kamerun válogatottja. Ahogy teltek a napok, úgy érintette a pálya gyepét egyre több nemzet játékosainak lába és a meccsek végkimenetele a szerzett pontok értékét befolyásolta. Így lehet a győztes csapat közé sorolni Svájc, Argentína, Németország, Uruguay, és Franciaország válogatottját, de a nyertesek közé tartoznak Hollandi, USA, Elefántcsontpart, Oroszország, Belgium, valamint Nigéria, Chile és Kolumbia csapatai is. A szerzett pontok alapján viszont egyre több csapatnak kellett búcsút vennie a labdarúgó világbajnokságtól és már csak nézőként közelíthették meg a stadionok pályáit. Közéjük tartozik Irán, Ecuador, Ausztria, Anglia, Portugália, sőt, még az egykori világbajnok, Spanyolország válogatottja is.

Ezt követően nézhettük végig az izgalmas nyolcad döntőket is, ahol Brazília először Chilét, majd pedig Kolumbiát parancsolta maga mögé. Kolumbia megverte Uruguay-t, Costa Rica Görögország csapatát, viszont később veszett a holland játékosokkal szemben. Franciaország Nigéria ellen győzedelmeskedett, de a német csapat ellen már nem sikerült. Emellett Németország győzött 1:0-ra a francia válogatott ellen, és így jutott a negyed döntőbe. USA játékosai kikaptak a belgáktól, akik viszont nem tudtak jeleskedni az argentin válogatottal szemben.

Így került tovább két európai és két amerikai csapat és izgatottan várjuk a további mérkőzések alakulását, helyzeteit és végeredményeit!
 

 
 
Az autójavítást 10. kerületi műhelyünkben végezzük...tovább
Autószervizünk futómű beállítással is foglalkozik...tovább
Új gumi árak telefonon, NAPI AKCIÓK! Többszáz darabos...tovább
A Karai Autószerviz munkatársai sok éves tapasztalattal rendelkeznek...tovább
A Karai Autószerviz szolgáltatásai közé tartozik...tovább
supported by neuweb.eu



KARAI AUTÓSZERVIZ
+36 (1) 26-21-299
+36 (30) 91-44-000

Ön tudja mikor esedékes gépjárműve műszaki vizsgája?
Nézze meg!
Vállaljuk minden típusú gépjármű SOS műszaki vizsgáztatását!