Érdekes cikkek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A leggyorsabb robbanómotoros, szériagyártású autó

Valójában kicsit túloz a cím, hiszen mindössze 500 darab készül ebből a négykerekű gépjárműből.

A BugattiVeyron utódjának adatai az autók szerelmesei számára egy álmot valósítanak meg.

A gépjármű végsebessége közúton, papírforma szerint, elérheti a 420 Km/h végsebességet, melyet 1500 lóerőnek is köszönhet, a nyomatéka pedig 1600 Nm. Hihetetlen, de ez a gépkocsi 2,5 másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet és mindössze 6,5 alatt a 200-at.
De ahogy azt már a Bugattitól megszokhattuk, egyediséget az autó külalakján is meglátszik. Arányaiban tökéletes, szemet gyönyörködtető. A 2db 4-4 ledes fényszórója, az ajtók formái, hatalmas sárvédői egy valódi ragadozót idéznek. A gépjármű belső tere pedig maga a megtestesült tökéletesség.

Érdekes, hogy a listaáron 883 milliós autó jóval (155 kg) nehezebb elődjénél, így közel két tonna (1995kg), menetteljesítménye mégis meghaladja azt. Az ősbemutatót Wolgang Dürheimer, a cég vezérigazgatója mutatta be a Genfi Autószalonban, ahol nagy tömeg gyűlt össze. Ez persze teljesen érthető is egy ilyen jelenségnél. A bemutatón elmondta, hogy a teszteken 30 autó vett részt és mintegy ötszázezer kilométert tettek meg. Csak úgy mellesleg, azt is meglebegtette a nézők előtt, hogy evvel a gépjárművel új Guinness rekordra készülnek.

 

 
 
Az autójavítást 10. kerületi műhelyünkben végezzük...tovább
Autószervizünk futómű beállítással is foglalkozik...tovább
Új gumi árak telefonon, NAPI AKCIÓK! Többszáz darabos...tovább
A Karai Autószerviz munkatársai sok éves tapasztalattal rendelkeznek...tovább
A Karai Autószerviz szolgáltatásai közé tartozik...tovább
supported by neuweb.eu



KARAI AUTÓSZERVIZ
+36 (1) 26-21-299
+36 (30) 312-1212

Ön tudja mikor esedékes gépjárműve műszaki vizsgája?
Nézze meg!
Vállaljuk minden típusú gépjármű SOS műszaki vizsgáztatását!