Érdekes cikkek
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A vezető nélküli autó a jövő?

 

Egy, a Google által létrehozott projekt eredménye a sofőr nélküli gépjármű, melyet Sebastian Thrun vezetésével fejlesztettek ki. Az úriember neve nem csak eme projekt kapcsán merült már fel, hanem a Stanford Artificial Intelligence Laboratory igazgatója is, illetve társfeltalálója a Street View-nak. Ennek a méltán elismert és híressé vált mérnöknek a csapata fejlesztette ki a robotautót, mely vezetésének nincs szükség sofőrre, és amely tervért 2005-ben elnyerték a Drapa Ground Challenge fődíját is.

Következő lépésként pedig 2011-ben, Nevada állam engedélyezte a Google autó forgalomba helyezését, mely újabb bizonyíték arra, hogy biztonságos járműről van szó. 2012. március 1-től pedig törvénybe is iktatták a sofőr nélküli autók részvételét a közúti forgalomban, ami első lépés ahhoz, hogy a világ bármely pontján használni lehessen majd ilyen gépjárműveket.

2014. telén pedig a Google új bejelentést tett, miszerint elkészül az önvezető autó prototípusa és az idei évben következik az autó tesztelése közúton, forgalomban, melynek helyszíne San José. Előzetes tervek alapján pedig, 2019- év végéig várható sorozatgyártás elkezdése, melyhez partnereket keres a vállalat és szeretnék a kereskedelembe is behozni az új korszak autóját.

A 2015-ös tesztelések során tíz autót szereltek fel olyan eszközökkel, melyek biztosítják az önjáró képességet és a volán mögé ültettek olyan sofőröket, akik kimagasló vezetői képessége megkérdőjelezhetetlen. Az anyós ülést pedig a Google mérnökei foglalták el, hogy figyelemmel kísérjék a tesztelési folyamatot, a rendszer működését, az autó reakcióit a forgalom alakulásának függvényében. A kocsikkal ellátogattak San Francisco Lombard nevezetű, éles hajtűkanyarjairól híres utcájába, a Golden Gate hídra, a Tahoe- tóhoz, valamint forgalomban is jó néhány órát eltöltöttek. A tesztelés során, minden autó a megengedett sebességhatárokon belül maradt, a követési távolságot minden esetben megtartották, de a biztonság kedvéért, úgy alakították ki a rendszert, hogy szükség esetén a sofőr átveheti az irányítást az autó felett, akár ha lefékez, akár, ha a kormányt elfordítja.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezekkel a gépjárművekkel is balesetet lehet szenvedni, melyet két eset is bizonyít. Az egyiknél piros lámpát kapott az önvezető autó és a nem várt fékezés következtében belement az utána következő autó. Másik esetnél pedig manuális üzemmód állt fenn az autónál, vagyis nem a számítógépes rendszer romlott el és okozta a balesetet, hanem átvette felette az irányítást a sofőr. Vagyis, levonható ezekből az esetekből, hogy magával a sofőr nélküli autóval nincsen semmi probléma, az emberi tényező, ami a kockázatot növeli.

De ezzel ellentétesen rengeteg szituációban válhat és válik már ma is hasznossá az önvezető autó, melyre kitűnő példa Steve Mahan eseti, aki 95%-osan vak. Elmondása szerint, egy önjáró képességekkel felszerelt Toyota Priusba ültették és avval tette meg az utat otthonról a tisztítóba, egy autós gyorsétterembe, valamint onnan haza, melyről egy videót is közzé tettek. Erre nem lett volna másként esélye, ezért nagyszerű dolognak tartja ezt az autós fejlesztést.

A nagy sikerre való tekintettel, több amerikai állam is engedélyezte az önvezető autók forgalomba helyezését, melyek Kalifornia, Nevada és Florida, így nyújtva lehetőséget a biztonságosabb és baleset mentesebb vezetésre.
 

 
 
Az autójavítást 10. kerületi műhelyünkben végezzük...tovább
Autószervizünk futómű beállítással is foglalkozik...tovább
Új gumi árak telefonon, NAPI AKCIÓK! Többszáz darabos...tovább
A Karai Autószerviz munkatársai sok éves tapasztalattal rendelkeznek...tovább
A Karai Autószerviz szolgáltatásai közé tartozik...tovább
supported by neuweb.eu



KARAI AUTÓSZERVIZ
+36 (1) 26-21-299
+36 (30) 312-1212

Ön tudja mikor esedékes gépjárműve műszaki vizsgája?
Nézze meg!
Vállaljuk minden típusú gépjármű SOS műszaki vizsgáztatását!